Hírek
2013. Október 31. 12:43, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Székelyek menete - Tőkés László szerint Bukarestben, majd Brüsszelben kell tiltakozni

A Székelyek nagy menetelése tapasztalatai alapján Bukarestben, majd Brüsszelben tartana autonómiademonstrációkat Tőkés László.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján közzétett nyilatkozatában az év romániai eseményeként említette a vasárnap tartott menetelést. Hozzátette, a felvonulás "a székelyföldi és erdélyi magyarok azon hitéről tett tanúbizonyságot, hogy egyesült erővel ledönthetik az útjukban álló akadályokat, és megvalósíthatják Székelyföld területi autonómiáját".
Tőkés László szerint a Székelyföld területi autonómiájával együtt a Partium és más történelmi régiók önrendelkezésének, valamint Erdély regionális önkormányzatának a megvalósítását is célul kell kitűzni "a többségi románsággal való megegyezés alapján".
Az MTI kérdésére, hogy képesnek látja-e bukaresti és brüsszeli megmozdulások megszervezésére az erdélyi magyarságot, Tőkés László a sajtótájékoztató után úgy vélekedett: "a nagy menetelés által visszatért a közösség önbizalma, és nem szabad hagyni, hogy a lendület megtörjön". Hozzátette azonban, hogy egyelőre "a román kormány térfelén a labda". Meg kell várni a bukaresti kabinet és a román politikai osztály válaszát a menetelés kiáltványában is megfogalmazott párbeszédre való felhívásra. "Annak függvényében érdemes továbbmenni Bukarest és Brüsszel irányába, hogy milyen választ kapunk a kormánytól" - jegyezte meg.
Az EMNT elnöke szolidaritását nyilvánította ki a verespataki bányanyitás ellen demonstrálókkal, és ebben a témában is székelyföldi tömegmegmozdulást helyezett kilátásba.
Tőkés László nagyváradi sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy a közelmúltban az Európai Parlament (EP) emberi jogi bizottságának a tagjaként járt Szerbiában, ahol romániai magyarként a magyar és a román, illetve a román ajkú vlah kisebbség jogaiért is szót emelt.
Az EP-képviselő megítélése szerint Szerbia EU-csatlakozásának a - várhatóan januárban elkezdődő - tárgyalásai során lehetőség nyílik a kisebbségi, illetve a magyar érdekek fokozott érvényesítésére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:23, szombat | Külföld
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.