Hírek
2020. November 19. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Sorozatbetörők ellen emeltek vádat Tolnában

Országszerte több mint ötven házba tört be két társával egy dombóvári férfi, az ügyben lopás és bűnpártolás miatt hét ember ellen emeltek vádat - közölte a Tolna Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A tényállás szerint a 2019-ben tízéves fegyházbüntetéséből kiszabaduló 52 éves férfi korábbi bűntársával és lányának élettársával együtt követte el a bűncselekményeket tavaly február és július között - írták.
A három ember ötvenkét házba tört be Tolna, Baranya, Somogy, Zala, Veszprém és Bács-Kiskun megyében. Az épületekbe éjszaka a spájz, a mellékhelyiség, a fürdő, a szuterén nyitott ablakán lévő szúnyoghálót kiégetve, leszakítva vagy ajtót, ablakot összetörve jutottak be.
Készpénzt, ékszereket, ételt, italt, dísztárgyakat loptak el. Az ékszereket a dombóvári férfi korábbi élettársa, illetve fia és lánya pécsi zálogházakban értékesítette. Az így befolyó pénzt mindhárman az apának adták át. A hetedik vádlott, egy 51 éves Somogy megyei férfi egy betörésben vett részt. A sértetteket több mint 10 millió forint kár érte.
A közlemény szerint a Szekszárdi Járási Ügyészség négy vádlottat többrendbeli minősített lopással, az ékszereket értékesítőket bűnpártolással vádolja.
A vádhatóság a letartóztatásban lévő, többszörös visszaesőnek minősülő négy betörőre fegyházbüntetés, a másik három vádlottra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását szorgalmazza. Azt is indítványozzák, hogy a dombóvári férfi lányát a bíróság bocsássa próbára, kötelezze a vádlottakat kártérítésre, és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Belföld
A közel-keleti háború kapcsán is Brüsszel hülyeségeiről beszélt Orbán Viktor
A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, mi pedig nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg.