Hírek
2012. November 26. 05:00, hétfő |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Röviditalból és halból veszünk a legtöbbet karácsonykor
Egyre kevésbé ugrik meg a magyar háztartások decemberi költekezése.Röviditalból és pezsgőből még mindig a szokásos havi mennyiség dupláját veszik ilyenkor és halból is decemberben vásárolják a legtöbbet. A GFK piackutatásából az derült ki, hogy a háztartások az év végi ünnepek miatt átlagban 12-14 ezer forinttal költenek többet, mint egy átlagos hónapban.
Összességében 60 ezer forintot költenek az emberek karácsonykor. Ebben már az ajándékvásárlás egy része is benne van. Vella Mónika, a GFK ügyfélkapcsolati igazgatója azt mondta a Gazdasági Rádiónak, az, hogy az idei karácsonyi szezonban mennyivel fog megnövekedni a háztartások költése, a korábbi gyengébb, stagnáló számok mellett érdemes figyelembe venni azt a tényt is, hogy az első háromnegyed év összforgalma nem változott az előző év azonos időszakához képest, ez azt jelenti, hogy kevesebb napi fogyasztási cikket vásároltunk, hiszen még az első kilenc hónapban mért közel 6 százalékos infláció sem jelenik meg forgalom növekményként a január-szeptemberi időszakban. Az olyan termékkategóriák mint a margarin a sütőpor , vaníliás cukor , majonéz, mustár, tojás, amelyek szükségesek a sütés-főzéshez, a teljes és eladott mennyiségnek a több mint 10 százaléka koncentrálódik a decemberi időszakra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:53, kedd | Életmód
Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben
2025. December 22. 10:09, hétfő | Életmód
Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót
Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. December 22. 08:38, hétfő | Életmód
Díjátadóval egybekötött megnyitó a Szent István Bazilikában
Ünnepélyes keretek között megnyílt a 32. Betlehemi Jászol-kiállítás csütörtökön a budapesti Szent István Bazilika altemplomában.