Hírek
2013. Október 11. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: orientpress
Rakétatámaszpontot létesített Észak-Korea

Rakétatámaszpontot hozott létre Észak-Korea a kínai határ közelében - közölte csütörtökön egy dél-koreai napilap szöuli kormányforrásokra hivatkozva. A rakétabázis a Pektuszan-hegy déli lejtőitől két kilométerre létesítették, felépítését 2000-ben kezdték és most lett kész.
Az újság szerint meglehetősen sok rakétasiló épült ott, de egyelőre nem tudni, hányban vannak rakéták. Méretükből ítélve közepes és nagy hatótávolságú rakéták telepítésére alkalmasak. Erről a támaszpontról a közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták elérnék Okinavát és Guam szigetét, ahol amerikai katonai támaszpontok vannak - mondták szöuli kormányforrások.
A lap úgy véli, a rakétatámaszpont helyszínéül azért választottak olyan helyet, amely közel van a kínai határhoz, hogy ezáltal megnehezítsék a bázis elleni esetleges támadásokat az Egyesült Államok és Dél-Korea részéről. 'Ha a rakétatámaszpont a kínai határ mellett van, az ellene bevetett rakéták könnyen Kína területére eshetnek, emiatt egy légierő támogatásával végrehajtott támadás nehezen kivitelezhető' - idéz az újság egy másik forrást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez
2025. Szeptember 10. 07:37, szerda | Külföld
Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros kiürítését
Az izraeli hadsereg elrendelte Gázaváros teljes kiürítését a hadsereg hamarosan kezdődő hadművelete előtt - jelentette be a katonaság kedden.
2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld
Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson
Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.