Hírek
2012. November 27. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
NFM: tévesek a DK IdomSofttal kapcsolatos állításai
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint súlyos tárgyi tévedéseket tartalmaznak a Demokratikus Koalíció (DK) IdomSoft Zrt.-vel kapcsolatos állításai.
Vályi-Nagy Vilmos kormányzati informatikáért felelős államtitkár hétfőn újságírók előtt "minden alapot nélkülöző rémhírterjesztésnek" nevezte, hogy a DK választási csalás előkészítését feltételezi az IdomSoft Zrt. állam általi megvásárlási szándéka mögött.
Közölte, hogy a nemzeti adatvagyon védelméről szóló törvény pontosan definiálja, mely adatbázisoknak és informatikai alkalmazásoknak kell kizárólag állami tulajdonban lenniük, valamint azt, hogy ezeket az adatbázisokat csak az állam működtetheti és az adatfeldolgozást is kizárólag az állam végezheti.
Hozzátette, hogy a választási rendszer esetében nem is lehet más a feldolgozás, illetve az adatkezelés tulajdonjogi helyzete, mint az állami tulajdon. Emlékeztetett, hogy ezt a jogszabály tavaly év végétől előírja, és a vonatkozó törvényt a parlamenti pártok konszenzussal fogadták el.
"Szó nincs arról, hogy olyasmit vennénk vissza, ami nem lenne nálunk, hiszen ez már nálunk van jelen pillanatban is" - jelentette ki.
Az államtitkár valótlanságnak nevezte, hogy "az állam el kívánja csalni a választásokat". Erre reagálva kifejtette, hogy a választási rendszer fejlesztése az elmúlt két évtizedben az állam megrendelése alapján, az állam által meghatározott specifikációk szerint és több közreműködő bevonásával történt, vagyis nem igaz az az állítás, hogy az IdomSoft Zrt. a választási szoftvert egymaga készítette.
Hangsúlyozta, hogy eddig is sok szereplő vett részt a szoftver készítésében és a választások lebonyolításában, de minden esetben a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH), illetve a korábbi választásoknál a Választási Iroda koordinálta mindezt. Hozzátette: ez így lesz a következő választáson is. Biztosan lesznek olyan szereplők, akiket az állam igénybe fog venni a választások lebonyolításában, hogy kiket és milyen mértékben, azt a majdani közbeszerzések döntik majd el.
Vályi-Nagy Vilmos azt is cáfolta, hogy az IdomSoftot a jelenlegi tulajdonosai akarata ellenére kvázi államosítanák. Közölte: akkor jöhet létre a tranzakció, ha a tulajdonosok el kívánják adni és az állam megkívánja venni.
Kifejtette, a kormányhatározatban a nemzeti fejlesztési miniszter arra kapott felhatalmazást, hogy átvilágítsa a céget, felmérje a vagyonát, és ez alapján döntsön, hogy élni kíván-e a határozat adta lehetőséggel, vagy pedig eláll a tranzakciótól. Jelenleg a pénzügyi, műszaki, jogi alkalmasság vizsgálata zajlik, amelyet követően dönt a tárca arról, hogy meg kívánja-e vásárolni a céget - mondta az államtitkár.
Molnár Csaba, a DK alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormányt, hogy vonja vissza a cég megvásárlásának szándékáról szóló határozatát. A politikus hozzátette: ha a tulajdonosok nem akarják eladni a céget, kormányhatározattal nem lehet államosítani, a törvény azonban erre is lehetőséget teremthet.
Az IdomSoft Zrt. 2001 óta működtet állami informatikai rendszereket, így például felel a választások lebonyolításának informatikai hátteréért, működteti a www.valasztas.hu honlapot. A cég az egymást követő kormányok szerint jól végzi a munkáját - mondta Molnár Csaba, megjegyezve, hogy a vállalkozás tevékenysége ellen senki sem emelt kifogást.
A DK alelnöke szerint a választási csalások előkészületeinek gyanúját veti fel, hogy a kormány most legfeljebb másfél milliárd forintért akarja megvásárolni az IdomSoft Zrt.-t, és a Magyar Közlönyben november elején megjelent határozatban erre december 10-ei határidőt szabott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.