Hírek
2013. Május 07. 08:45, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
NASA: a Marsra lépést nem kerülheti el az ember

Nem kerülheti el az ember, hogy a 2030-as évek végéig a Marsra ne lépjen, az Egyesült Államok számára pedig ez még prioritás is - jelentette ki hétfőn Charles Bolden, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) igazgatója egy washingtoni tudományos konferencián.
Bolden hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a gazdaságilag szűkös idők ellenére továbbra is elkötelezett az űrkutatás határainak további tágítása mellett.
"Egy Mars-misszió ma az emberiség számára a legfőbb űrkutatási cél és prioritás a NASA számára is. Kutatási programunkat teljes egészében ennek a célnak az eléréséhez igazítottuk" - hangoztatta a NSA vezetője.
Charles Bolden rámutatott, hogy Barack Obama amerikai elnök, aki az 2014-es pénzügyi évre 17,7 milliárd dolláros büdzsékeretet kér a NASA számára, támogatja a Mars-kutatás koordinált stratégiáját.
A NASA az űrhajósokkal végrehajtandó Mars-program egyik első lépéseként azt tervezi, hogy 2025-ben elfog és eltérít egy aszteroidát. Ugyancsak a projekt részeként Scott Kelly űrhajós 2015-ben egy egész évet tölt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), és ezzel lehetővé teszi az amerikai orvosoknak, hogy tanulmányozzák a tartós súlytalanságnak az emberi szervezetre gyakorolt hatását. Az ISS személyzetének tagjai most hathónapos váltásokban dolgoznak.
A Mars-utazásnak azonban egyelőre több komoly műszaki-tudományos akadálya van. Ezek egyike, hogy még nem épült olyan űrhajó, amely képes lenne egy irányban hét hónapig repülni. Nem világos az sem, hogy az emberi szervezet hogy reagál majd az utazás közben kapott sugárzásra, mint ahogyan az sem, hogy az űrhajósok hogy lesznek képesek létezni a "vörös bolygó" felszínén.
Bolden azonban, a Holdra szállás tapasztalataira hivatkozva, derűlátóan nyilatkozott a technikai nehézségek megoldásának kilátásairól és hangoztatta, hogy a NASA-nak minden idejét és minden dollárját a Föld körüli alacsony pályán való keringés, valamint a Holdon túlra jutás műszaki lehetőségeinek kifejlesztésére kell fordítania.
Az Egyesült Államok az egyetlen ország, amelynek sikerült automata szondákat eljuttatnia a Marsra. Legutóbb 2012 augusztusában a Curiosity kutatójármű jutott el a bolygó felszínére.
A Curiosity és tartozékainak tömege azonban csak egy tonna volt, az emberi életfeltételek kialakításához azonban legkevesebb 40 tonnányi hasznos teherre lenne szükség. John Grunsfeld, a NASA tudományos igazgatója nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az emberi Mars-missziót egy újabb automata eszköznek a bolygóra szállítása előzné meg, amely víz után kutatna, és támpontként szolgálna a leendő expedíció navigálásánál is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.