Hírek
2013. Május 16. 14:43, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Megnyílt a budapesti Kutya Világkiállítás

Megnyílt csütörtökön a budapesti Kutya Világkiállítás, amelyre hetven országból 18 ezer kutyát neveztek be. Az eseményt immár harmadik alkalommal rendezik a fővárosban, és most először a gödöllői királyi kastélyban is tartanak kutyás programokat.
Korózs András, a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének elnöke a csütörtöki megnyitón felidézte, hogy az első kutya világkiállításnak 1971-ben Budapest adott otthont, majd utána 1996-ban is a magyar főváros látta vendégül az eseményt.
Kiemelte, hogy a mostani kiállításra a világ minden tájáról mintegy 18 ezer kutyát neveztek be gazdáik, a résztvevő ebek száma a kísérőrendezvényekkel - például klubkiállításokkal és sportversenyekkel - együtt eléri a 25 ezret.
Hozzátette, hogy a négy napos seregszemlét a Hungexpo kiállítási központban, az magyar őshonos kutyák bemutatóját pedig a gödöllői királyi kastély parkjában tartják. A legtöbb, 3374 nevezés Magyarországról érkezett, 2837 nevezést regisztráltak Oroszországból, 1734-et pedig Olaszországból.
Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó a megnyitón arról beszélt, hogy 2008-ban részt vett egy aláírásgyűjtésben azért, hogy az állatvédelmet vegyék komolyan Magyarországon. "2010 óta nemcsak hogy törvénybe iktatták az állatvédelmet, hanem olyan mértékben szigorították meg, hogy ma elvben egyetlen egy állatot sem lehet kidobni, rossz körülmények között tartani és megkínozni" - hangsúlyozta.
Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében gratulált a Nemzetközi Kinológiai Szövetség (FCI) két napos budapesti tanácskozásán megválasztott új elnöknek, Rafaelo Santiagónak. Hozzátette, hogy a nemzetközi szervezet elnökségének tagjai és küldöttei meggyőződhettek arról, hogy Magyarországon a jogszabályok betartása mindenki számára kötelező.
"Ennek megfelelően alakítottuk át a magyar kinológiai szervezeteket és ennek megfelelően hoztuk létre a tavaly decemberi megállapodást, amely végre megoldást jelent a magyar kutyás társadalomban lévő állapotokra" - hangsúlyozta arra utalva, hogy a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete (MEOE) - az FCI magyarországi képviselője -, valamint az államilag elismert Magyar Ebtenyésztők Szövetsége (MESZ) megállapodott az együttműködésben. A két szervezet közötti konfliktus ugyanis kétségesség tette a világkiállítás és az FCI-konferencia megrendezését.
MTI Fotó: Kovács Tamás
A világkiállítás programjában csütörtökön a terrierek, tacskók, spitzek és ősi típusú kutyák versenye lesz, pénteken a pinscherek, schnauzerek, molosszerek, svájci hegyi- és pásztorkutyák következnek, szombaton a kopók és rokonfajtáik, a vizslák, társasági kutyák szerepelnek, vasárnap pedig a juhász- és pásztorkutyák, retrieverek, hajtókutyák, vízi vadászkutyák és agarak bemutatójával zárul a program.
Az eseményen szórakoztató kutyás programokkal, agility- és flyball-bajnoksággal, interaktív tájékoztató előadásokkal is várják a látogatókat. A világkiállításon kiemelt szerepet kap az állatvédelem, az állategészségügy és a felelős állattartás témaköre.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.