Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2013. Augusztus 28. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Megnégyszereződhet a tanszerek forgalma

Megnégyszereződhet a tanszerek forgalma

A GfK Hungária Kereskedelem és Technológia területének adatai azt mutatják, hogy a hipermarketek által idén feltehetően a beiskolázott diákok számának jelentős növekedése miatt előrehozott iskolakezdési akciók ellenére a szülők júliusban még nem „rohamozták meg” az üzleteket. A kutatók a korábbi évek tapasztalatai és az idén iskolába lépő tanulók számának emelkedése miatt augusztusban a forgalom megnégyszereződésére számítanak.

Nyakunkon a tanév kezdete, ami számos kisgyermekes családnak okoz fejtörést és jelent kiadásokat. GfK Hungária Kereskedelem és Technológia területe által a hipermarketekben folyamatosan gyűjtött és elemzett adatok előre jelezhetik, vajon a tavalyi évhez képest a családoknak többe fog-e kerülni az idei iskolakezdés.

Ebben az évben a törvényi szabályozás miatt több elsőosztályos tanuló kezdi meg az iskolát, mint a megelőző években. Ennek ellenére az adatok tanúsága szerint a hipermarketekben vizsgált időszakban, azaz július végéig, egyelőre nem jelentkezett a „roham”. A papír-írószer (tanszer) kategória összbevétele kis mértékben – 3 százalékkal – növekedett a tavalyi év júliusához képest. Az igazi nagy kiugrások azonban augusztusban várhatók.

Mint arról a média is számos alkalommal szólt, az áruházláncok előrehozott akciókkal igyekeztek a fogyasztókat vásárlásra ösztönözni. Ezek az akciók a tanszerek, így füzetek, füzetborítók, tollak, filctollak, számológépek, tolltartók, körzők tekintetében nagyobb összbevételt eredményeztek annak ellenére, hogy e termékek átlagárai egyetlen kivétellel csökkentek – a golyós/zselés tollak esetében az árak 5 százalékkal emelkedtek. Legszembeötlőbb mértékben a számológépek (23 százalék), a körzők (11 százalék) és a könyv-/füzetborítók (9 százalék) átlagos árszintje csökkent az idei hetedik hónapban tavaly júliushoz képest.

A 2013. júliusi adatok szerint egyes kategóriák, így az öntapadós post-it jegyzetlapok, szövegkiemelők, rotring ceruzák, radírok, festés kellékei (pl ecsetek) forgalma mérséklődött tavaly júliushoz képest. Ez nem jelenti azt, hogy ezekből nem fognak többet vásárolni 2013-ban, csupán júliusban kevesebb fogyott belőlük mint 2012-ben.

„Az augusztusi nagy ugrásról még pontos számadatok nem elérhetők” – mondta el Sztupár Andrea, Country Manager. „Az elmúlt két év tapasztalatából kiindulva ugyanakkor jellemzően a forgalom megháromszorozódására lehet számítani a nyár utolsó hónapjában júliushoz képest. Ez idén valószínűleg a szabályozás változásai okán megnövekedett elsősök száma miatt akár négyszeres forgalmat is jelenthet augusztusban” – tette hozzá a szakember.

Iskolatáska fronton viszont érdekes módon már júliusban érezni lehetett a kereslet növekedését. 2012 júliusához képest az iskolatáska és egyéb hátizsák kategória – ez utóbbiak közül sok iskolatáskaként funkcionál – forgalma két és félszeresére nőtt, ennek eredményeképpen pedig a hipermarketek júliusban annyi iskolatáskát adtak el, amennyit az augusztusi főszezonban szoktak. Az árak tavalyhoz képest gyakorlatilag nem változtak, átlagosan 4000 forint körül stagnálnak.

A tanszerek mellett a felsős gyerekek tanulásához már szinte elengedhetetlen IT eszközök forgalma is növekedett 2013 második negyedévében. A növekedést egyrészt a két legerősebb termékcsoport – a notebook-ok és tabletek –, másrészt a kisebb szektorbeli részesedéssel bíró billentyűzetek és háttértárolók piaci teljesítménye generálta. A tabletek népszerűsége továbbra is töretlen és a kategória egyre meghatározóbb szerepet tölt be az IT szegmensen belül, ám a notebook-ok helyét egyelőre még nem képes átvenni. Míg a notebook szegmensben minimális átlagár-csökkenés volt tapasztalható, addig a tabletek árai jelentősen mérséklődtek a tavalyi év azonos időszakához képest.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld

Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték

2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld

Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására

Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.

2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.