Hírek
2013. Július 08. 07:47, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Ma vesznek végső búcsút Horn Gyula volt miniszterelnöktől

Ma délelőtt vesznek végső búcsút Horn Gyulától, Magyarország volt miniszterelnökétől a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Az állami, katonai tiszteletadás mellett tartandó temetésen a családtagok, hozzátartozók mellett politikustársak és külföldi vendégek is leróják kegyeletüket.
Horn Gyula életének 81. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben hunyt el június 19-én. A szocialista politikus 1994 és 1998 között volt az ország miniszterelnöke.
A búcsúztatáson a néhai miniszterelnökről Katona Béla, a Horn-kormány minisztere, az Országgyűlés volt elnöke emlékezik meg. A temetésen Orbán Viktor kormányfő mellett korábbi miniszterelnökök, valamint az MSZP elnöke, Mesterházy Attila is lerója kegyeletét.
A búcsúztatás után a volt kormányfő koporsóját katonák viszik a Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában kialakított sírig.
A szertartás után 11 órától bárki leróhatja kegyeletét az egykori miniszterelnök sírjánál.
Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt az MSZP alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig töltötte be a szocialista párt elnöki tisztségét. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában. A politikus 2007 szeptemberében került a Honvédkórházba súlyos betegséggel.
Horn Gyula utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt.
Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, a többi között a Kelet- és Nyugat-Európa között lévő vasfüggöny lebontásában, valamint a német újraegyesítésben játszott szerepéért.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék
2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt
Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.