Városlista
2025. szeptember 10, szerda - Nikolett, Hunor

Hírek

2014. Március 11. 11:34, kedd | Külföld
Forrás: MTI

Kártérítést ítéltek meg Strasbourgban Gál Györgynek

Kártérítést ítéltek meg Strasbourgban Gál Györgynek

Nem vagyoni kártérítésként 3100 eurót (950 ezer forint) ítélt meg Gál Györgynek, az úgynevezett Hunvald-per fővádlottjának az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden kihirdetett első fokú ítéletében.

Az 1954-ben született Gált, a budapesti VII. kerület gazdasági bizottságának volt elnökét 2008 novemberében vették őrizetbe és helyezték előzetes letartóztatásba különböző korrupciós cselekmények gyanújával. A szabadságvesztést többször meghosszabbították, amit a szökés, illetve összebeszélés veszélyével indokoltak. Szabadlábra helyezték ugyan 2011 májusában, ám ugyanazon év júniusában ismét előzetes letartóztatásba helyezték, amiből decemberben szabadult.
Az első fokú bíróság 2012 februárjában nem jogerősen nyolc és fél év szabadságvesztésre ítélte. A fellebbezést még nem bírálták el.
Gál György 2011-ben fordult az Európa Tanács égisze alatt működő strasbourgi székhelyű bírói fórumhoz, arra hivatkozva, hogy hazájában a hatóságok a vele szemben folytatott eljárás során megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Ezt keresete szerint az indokolatlan előzetes letartóztatással valósították meg.
Az EJEB-hez csak akkor lehet fordulni, ha a panaszos saját hazájában már az összes jogorvoslati lehetőséget kimerítette. Gál tehát nem a büntető ügy érdemi elbírálásával kapcsolatban fordult Strasbourghoz, hiszen ügyében még nem is született jogerős ítélet. Panasza az előzetes letartóztatásra vonatkozott, ami ellen - valamint a meghosszabbítások ellen - rendre tiltakozott, eredménytelenül.
Gál György az európai emberi jogi egyezmény számos paragrafusának a megsértésére hivatkozott - így például arra, amely az ügy ésszerű időn belüli elbírálásának kötelezettségét mondja ki, illetve arra is, amely a magánélethez és a családi élethez való jogról szól. Összesen 100 ezer euró nem vagyoni kártérítést követelt.
A strasbourgi ítélkező fórum azonban csak abban a pontban látta alátámasztottnak a magyar hatóságok részéről az Emberi Jogok Európai Egyezményének a megsértését, amely szerint minden letartóztatottnak joga van ahhoz, hogy ésszerű időn belül bíróság elé állítsák, ellenkező esetben szabadlábra kell helyezni. Ennek alapján ítéltek meg Gál Györgynek 3100 euró nem vagyoni kártérítést.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 09. 07:30, kedd | Külföld

Megbukott a francia kormány a bizalmi szavazáson

Megbukott Francois Bayrou francia miniszterelnök kormánya a hétfői bizalmi szavazáson.

2025. Szeptember 07. 08:46, vasárnap | Külföld

Az ukrán elnök Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

2025. Szeptember 06. 09:12, szombat | Külföld

Hadügyminisztérium néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon

Hadügyminisztérium (Department of War) néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, népszerű nevén Pentagon – a névváltásról pénteken írt alá rendeletet Donald Trump elnök.

2025. Szeptember 04. 07:47, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: az emberiségnek a béke vagy a háború között kell választania

Az emberiség ismét választás előtt áll: béke vagy háború, párbeszéd vagy konfrontáció, együttműködés vagy a másik rovására zajló küzdelem