Hírek
2013. Október 24. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Invázióra számítanak: fenyegető rovarfaj jelent meg Magyarországon

Magyarországon is inváziót indított egy Ázsiában őshonos muslincafaj a kertekben, a konyhákban, a kamrákban. A foltosszárnyú muslincát mérete és formája alapján nehéz felismerni, a kutatók szörppel és ecettel próbálkoznak ellene.
Új kártevő rovar, a foltosszárnyú muslinca veszélyezteti a hazai gyümölcsösöket. A latin rendszertani nevén Drosophila suzukiiként ismert rovar behatolása az országba nagyon nagy kárral járhat. A szokásos muslincákhoz hasonló méretű és kinézetű állat legnagyobb kára az, hogy az érésben lévő terméseket – például a málnáét, szamócáét, őszibarackét vagy a szőlőét – támadja meg, ebben a stádiumban pedig a gazdák nem tudnak már védekezni. A gyümölcsökön a rajtuk okozott sérüléseket követően megjelennek a károsító gombák, amelyek további roncsolást végeznek.
A szakemberek javában keresik a kémiai vagy biológiai védekezés lehetőségeit, hogy visszaszoríthassák az Európába az elmúlt években Ázsiából bekerült légyfajtát. Nagy reményeket fűznek a csapdázásához, lehet, hogy – mint a darazsak esetében – csak ez a módszer működik majd ellenük. Zajlanak a kísérletek, hogy milyen összetételű folyadékkal lehetne őket tömegesen megfogni. A kutatók különböző szörpök és ecet keverékére gondolnak, utóbbi anyag azért fontos, mert azt nem szeretik a házi méhek, vagyis nem repülnek be az ilyen csapdákba. A darazsak esetében például az egyik kutatás szerint a narancsszörp, sör, ecet keverék válik be - hangzott el a Hajnal-táj adásában.
A foltosszárnyú muslincát Japánban észlelték először, mára pedig jelen van sok más országban is: Kínában, Indiában, Koreában, Thaiföldön és Tajvanon, valamint Oroszország dél-szibériai részén is találtak már rovarcsapdában Drosophila suzukiit. Ázsiából az Egyesült Államok érintésével jutott el Európába, és azóta ezen a kontinensen is megállíthatatlanul terjed.
A kertbarátok, gyümölcstermelők a rovart formája, mérete alapján valószínű, nem tudják felismerni, sokkal inkább az általa okozott károk alapján következtethetnek jelenlétére.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:27, szombat | Belföld
Ejtőernyős gyakorlattal folytatódott az Adaptive Hussars 2025
Ejtőernyős ugrást hajtottak végre a Különleges Műveleti Parancsnokság katonái pénteken a Várpalota határában lévő nullponti lő- és gyakorlótéren.
2025. Szeptember 13. 09:26, szombat | Belföld
Lázár János részletes, szigorú és őszinte vizsgálatot kért a magyarkúti vonatbaleset ügyében
Minden részletre kiterjedő, \"szigorú és őszinte vizsgálatot\" kért a MÁV vezetésétől a Magyarkút megállónál péntek reggel történt vonatbaleset ügyében az építési és közlekedési miniszter.
2025. Szeptember 13. 09:24, szombat | Belföld
Orbán Viktor: a háborús fenyegetettség közvetlen
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a háborús fenyegetettség közvetlen
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.