Hírek
2013. Október 07. 11:33, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Intel: egy céges laptop elveszetése átlagosan 2,4 millió forint kárral jár

A céges laptopok leggyakrabban utazás közben tűnnek el, az ellopott és adatvédelmi rendszerrel nem rendelkező gépek több mint fele illetéktelen felhasználóhoz kerül, a magyar cégeknek egy-egy eszköz elvesztése az adatok értékével és az eszköz árával együtt, mintegy 2,4 millió forint kárt okoz - derül ki az Intel kutatásából.
A számítástechnikai cég azt is megállapította: a laptopokon tárolt adatok nagyobb értéket képviselnek a vállalatok számára, mint maguk az eszközök, hiszen az adatvesztés által okozott maximális kárértéket mintegy 14 millió forintra becsülték.
A kutatást 744 vállalat bevonásával a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovákiában végezték, a cégek 27,6 százaléka úgy nyilatkozott, hogy loptak már el tőlük gépet, illetve veszett már el laptopjuk.
A felmérés általános megállapítása szerint, ha a mobileszközök elhagyják a vállalat területét, még nagyobb az eltűnési kockázat. Ugyanakkor az is igaz, hogy Lengyelországban eltulajdonított céges laptopok harmadát közvetlenül a vállalatoktól lopták el. A cseh cégek sem állnak jobban, hiszen ott a harmaduk tűnik el a munkahelyen, míg Magyarországon majdnem 20 százalék ez az arány, Szlovákiában pedig 22,5 százalék. Ráadásul a közép- és kelet-európai vállalatoknál eltűnő laptopok 26,4 százalékos részaránya több mint kétszeresen meghaladja az egyesült államokbeli vállalatoknál tapasztalt értéket, ahol az összehasonlító felmérések szerint a laptopok mindössze 12 százaléka tűnik el.
A vállalatok többsége azt állítja, hogy az adatok elvesztése súlyosabb gondot jelent neki, mint az eszköz eltűnése. A hardver költsége nagyjából átlagosan 360 ezer forint, míg az azon tárolt adatok értékét több mint 2 millió forintra becsülik a vállalatok. A becsült érték Lengyelországban a legmagasabb 2,32 millió, cseheknél 2,2 millió, a magyaroknál 2,178 millió, míg a szlovákoknál 1,8 millió forint. Az összegek az elveszett adatok értéke mellett például tartalmazzák a szellemi tulajdonjogot, valamint azt, hogy az alkalmazott a munkaeszköz nélkül nem tud dolgozni.
A tényleges kárnál is nagyobb veszélyt jelent azonban az ellopott adatokkal való visszaélés kockázata. A maximális kárértéket a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában határozták meg a legmagasabban, több mint 15 millió forintban. A lengyel cégek 13,15 millió forintra becsülik a maximális kárt, míg a magyarok mintegy 10 millió forintra.
A kutatásról szóló közlemény idézi az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatóját, Gacsal Józsefet, aki elmondta: a legtöbb informatikai vezető is osztja azt a nézetet, miszerint a laptopok elvesztése végzetes következménnyel is járhat a vállalat számára. A legtöbben Lengyelországban vannak ezen a véleményen (84,3 százalék), és csak Szlovákiában vannak kisebbségben azok a válaszadók (41,7 százalék), akik szerint nem fogja tönkretenni a céget az, ha eltűnik az egyik vezető laptopja. Hozzátette, a fő probléma az, hogy a vállalatok nem titkosítják az adataikat, minden második laptopról hiányzik az adatvédelmi rendszer. Ez leginkább Magyarországra jellemző (58,6 százalék), majd Szlovákia (55,3 százalék), Csehország (52 százalék), majd Lengyelország (51 százalék) következik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:35, szerda | Belföld
Ennyit nőttek az árak a KSH szerint
2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. Szeptember 10. 07:34, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést írt alá a Shell-lel
Magyarország hosszú távú földgázvásárlási szerződést ír alá a Shell energiaipari konszernnel, ami a már meglévő energiaforrások megőrzése mellett lehetővé fogja tenni újak bevonását is hazánk ellátásába
2025. Szeptember 10. 07:31, szerda | Belföld
Böröndi Gábor: Magyarországon zajlik a legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025
A NATO-tagállamok közül jelenleg Magyarországon zajlik a legnagyobb és legösszetettebb katonai művelet, az Adaptive Hussars 2025 (ADHU25) - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke a Bács-Kiskun vármegyei Fajszon kedden.
2025. Szeptember 10. 07:00, szerda | Belföld
Rekordszámú e-rollerbaleset a nyári hónapokban – minden ötödik gyermek fejsérüléssel került a Bethesda Gyermekkórházba
A Bethesda Gyermekkórházban idén március és szeptember között 202 gyermeket kellett ellátni elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.