Hírek
2012. November 12. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Helyi gazdák visszafoglalták egy állami földbérleti pályázaton elnyert terület egy részét Kajászón
Helyi gazdák visszafoglalták és művelésbe vették vasárnap egy korábban az állami földbérleti pályázat keretében elnyert terület egy részét a Fejér megyei Kajászón.
Az Őszi szántás elnevezésű akciót az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség szervezte a kajászói gazdákkal együttműködésben.
Boór Ferenc, a Fejér Szövetség szóvivője elmondta, hogy a jelenleg érvényes földtörvény szerint magánszemély 300 hektárt vagy hatezer aranykorona értékű termőföldet birtokolhat, ez a bérleti jogviszony esetében is érvényes. Ezzel szemben Kiss Árpád kápolnásnyéki lakos a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pályázatán 284 hektárt, 8194 aranykorona értékű területet kapott bérbe húsz évre.
A vasárnapi akcióban a "törvényes részen felüli területet", azaz 2194 aranykorona értékű, hozzávetőleg hetvenhektáros területet kerítettek körbe és szántottak be.
Boór Ferenc azt mondta: egy októberi, kajászói gazdatanácsi döntés alapján nem engedik törvénytelenül megművelni a területet. A terület feletti rendelkezést ezért a törvényesség helyreállításáért vonták a kajászói gazdák hatáskörébe, úgynevezett közbirtokosságba - tette hozzá.
Szerinte az országosan eddig 60 ezer hektárra meghirdetett földbérleti pályázatokat vissza kell vonni. Minden bérleti szerződést fel kell bontani, mert ellentétes a kormányprogrammal és az alaptörvénybe ütközik. Aki jogosan nyert földterületet, kárpótolni kell - mondta, hozzátéve, a helyi gazdabizottságoknak új feltételekkel kell meghirdetniük a pályázatokat, amelyeken a valóban helyi gazdák juthatnak földhöz.
A helyszínen megjelent Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője is, aki közölte: azért csatlakoztak a civil kezdeményezéshez, hogy még inkább felhívják a figyelmet a törvénytelenségekre, és példát szolgáltassanak az ország más területein élő gazdáknak, akik az ottani pályázatokon nem jutottak földhöz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.