Hírek
2013. November 02. 05:00, szombat |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Ferenc pápa konzisztóriumot hívott össze

Új bíborosok kreálása céljából konzisztóriumot hívott össze február 22-re Ferenc pápa - jelentette be csütörtökön Federico Lombardi, szentszéki szóvivő. Ez lesz a márciusban megválasztott egyházfő által összehívott első konzisztórium: a Ferenc pápát megválasztó bíborosi testület az új egyházfő kreálta tagokkal egészül ki.
Lombardi úgy fogalmazott, február 'intenzív' hónap lesz. A katolikus egyházfő a konzisztórium (a bíborosok tanácskozása a pápa elnökletével) előtt szokás szerint összehívja a bíborosi kollégium ülését. Ferenc pápa - előreláthatólag február 17-én és 18-án - az egyház reformjával megbízott 8 fős bíborosi tanáccsal is egyeztet, melynek tagjaival ezt megelőzően decemberben is tanácskozik. A konzisztórum kezdete előtt a pápa a vatikáni gazdasági és működési reformok kidolgozására létrehozott 'tizenötök' tanácsának tagjaival is találkozik. A szóvivő jelezte azt is, hogy a konzisztórium után, február 24-én és 25-én a szinódusi tanács ül össze.
Február 22-én az egyház Szent Péter apostol székfoglalását ünnepli. A konzisztórium gyakran esik erre a dátumra. Ami a bíborosok kreálást illeti, a számítások szerint Ferenc pápa 14-16 bíborost nevezhetne ki. VI. Pál pápa százhúszban szabta meg a pápaválasztó, vagyis a nyolcvan évnél fiatalabb bíborosok számát. A jelenlegi pápaválasztók között február 22-ig 14 bíboros lépi túl a korhatárt, március végéig további két bíboros helye üresedik meg.
A Ferenc pápa által kreált bíborosok között lehetne Gerhard Ludwig, a Hittani Kongregáció prefektusa és Pietro Parolin, az október 15-én hivatalába lépett új szentszéki államtitkár is. 'Meglepetések is elképzelhetők' - jegyezte meg Lombardi. Parolinnal kapcsolatban a szentszéki szóvivő hangsúlyozta, hogy az októberben megműtött államtitkár november vége előtt megkezdi vatikáni munkáját.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:23, szombat | Külföld
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.