Hírek
2013. Május 09. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Egységesítené a segélyeket és a támogatásokat az EMMI

Az önkormányzatok által krízishelyzetben adható három támogatást vonja össze az egyszerűbb igénylés és a gyors segítségnyújtás érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériumának javaslata. Az átmeneti segélyt, a temetési segélyt, valamint a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást egységesítené a tárca, rögzítve azt a jövedelemhatárt is, amely a jogosultsághoz kötődik.
A rászorultságtól függő támogatások, segélyek, illetve az egyéb támogatások, amelyek elsősorban az iskoláztatást és a családtámogatásokat érintik, az adó- és járulékbefizetőknek köszönhetően tarthatók fenn. A másik oldalon pedig számos család és egyedülálló veszi igénybe ezeket a támogatásokat. A befizetők, a támogatottak, de a társadalmi szolidaritás fenntartása érdekében is fontos hangsúlyozni, hogy vannak jogok és vannak kötelezettségek.
Az Országgyűlés keddi munkanapján az önkormányzati segély kapcsán a pártok között mind nagyobb egyetértés látszott kialakulni e témában. Eredményesek voltak tehát az elmúlt három év döntései, amelyek ezt a célt szolgálták.
'Elértük, hogy a munkából szerzett jövedelmek ma már magasabbak, mint a segélyből szerezhető jövedelmek. A gyermekek és a valóban rászorultak érdeke, hogy növekszik a természetbeni ellátások száma és mind nagyobb arányban a valóban rossz élet- és szociális helyzetben lévők kapnak támogatást' - áll a tárca közleményében.
A szemléletváltásban fontos, hogy a segélyek és a támogatások csak együttműködés esetén járjanak. A kormányzati szándéknak és az önkormányzatoknak köszönhetően sokan megértették ezt az üzenetet. Ez a feltétel nemcsak azoknak fontos, akik a támogatásokat biztosítják, akik előteremtik, hanem a támogatottak számára is, hogy a mindennapi munkájukkal ők is részt vállaljanak egy-egy közösség fejlesztésében, fejlődésében és ezzel persze saját maguk fenntartásában is.
Éppen ezért ez a támogatási és segélyezési rendszer, amely Magyarországon ma működik, amely részben magában foglalja a jövedelempótló ellátásokat, a kiegészítő ellátásokat, valamint a krízis esetén adható támogatásokat, azaz az önkormányzati segélyt is, jól szolgálja mindazoknak az elesett, rászorult embereknek a segítését, akiknek szükségük van a társadalom támogatására.
A segélyezés nem lehet életforma, de bármilyen gazdag is egy ország, segélyezésre szükség van. Ha egy ország a legmagasabb támogatási lehetőséget megadja, de a kötelességeket is megköveteli, akkor jó irányban indult el és jó döntéseket hozott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.