Városlista
2026. április 6, hétfő - Vilmos, Bíborka

Hírek

2015. Január 12. 10:55, hétfő | Sport
Forrás: InfoVáros | Balogh Tamás

Csányi Gergő: „A hungaroringi verseny a legszebb emlékem 2014-ből”

Csányi Gergő: „A hungaroringi verseny a legszebb emlékem 2014-ből”

Csányi Gergő első idényét teljesítette tavaly a H-Moto Team színeiben, egyúttal a 2014-es esztendő volt az első, amely során 600 köbcentis motorral versenyzett.

A fiatal tehetség remekül helytállt a magyar bajnokságban, így elégedetten összegezte tavalyi szezonját, s egyúttal már nagyon várja a 2015-ös évadot is.

2014 elején két fiatal motorossal bővült a H-Moto Team csapata: az akkor még csak 12 éves Kovács Bálint mellett a most 19 esztendős Csányi Gergő csatlakozott az alakulathoz. Gergő 2013-ban az Alpok-Adria Bajnokság 125-ös géposztályában kiegyensúlyozott teljesítményének és dobogós helyezéseinek köszönhetően a pontverseny második helyén végzett, tavaly azonban egy új kihívás várt rá, ugyanis géposztályt váltott: immár a Superstock 600-asok mezőnyében kellett bizonyítania a pilótának.

„Első 600-as évem volt a tavalyi, ami az elején kicsit furcsa volt, mert 2013-ban még 125 GP-s motorral mentem, és össze sem lehet hasonlítani a két gépet – csak annyiban, hogy ennek is két kereke van!”– kezdte 2014-es idényének értékelését a legfőbb változással a fiatal motoros. Csányi Gergő azonban az új kategóriában is megállta a helyét: több alkalommal is dobogóra állhatott, az IMRC Cupban pedig futamgyőzelmet is szerzett – épp a Hungaroringen, amely így a legkedvesebb hétvége volt számára a tavalyi esztendőből:

„Elégedett vagyok a 2014-es évemmel, mert ahol el tudtunk indulni, ott mindig sikerült tapasztalatokat gyűjtenem. Dobogós helyezést is szereztem, ráadásul nem is egyet, hanem összesen hármat, aminek nagyon örülök. Legszebb emlékem a tavalyi szezonomból a hungaroringi verseny, mivel egész hétvégén tudtam gyorsulni annak ellenére is, hogy már nagyon régen mentem előtte azon a pályán”– összegezte az előző évadot a versenyző.

Bár az Alpok-Adria Bajnokság és a magyar bajnokság küzdelmei már szeptemberben véget értek, Gergő ezt követően sem maradt verseny nélkül, hiszen novemberben rajthoz állt a Kutyafogathajtó Európa-bajnokságon is, azóta pedig a folyamatos tréningek mellett az iskolapadban igyekszik megállni a helyét:„Télen sem unatkozom, hiszen idén érettségizem, így főként arra koncentrálok. Emellett természetesen erőnléti edzésekre is eljárok, futok, szóval egyáltalán nem állt meg az élet!”– mondta a motoros, aki egyébként immár hazánk utcai harcosával, Bitter Sándorral együtt edzve készül a következő szezonra.

A 2015-ös évével kapcsolatban egyelőre annyit árult el Gergő, hogy ismét szerepelni fog a magyar bajnokságban, ám a továbbiakról egyelőre nem beszélt:„Nagyon várom a 2015-ös évadot! Idén is a magyar bajnokságban fogok indulni, a többi azonban egyelőre titok”– fogalmazott sejtelmesen a pilóta, aki értékelése végén természetesen nem felejtett el köszönetet mondani csapatának sem:„Nagyon örülök annak, hogy a H-Moto Team tagja lehetek, mert ahol tudnak, ott segítenek nekem, ami nagyon fontos egy ilyen sportban. Remélem, a jövőben is folytatódhat ez a közös munka!”

Címkék: Csányi Gergő, H-Moto

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport

Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát

A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.

2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport

FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City

A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.

2026. Április 02. 07:26, csütörtök | Sport

Férfi kézilabda BL - Nyolcgólos előnyben a Veszprém

A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.

2026. Április 01. 07:15, szerda | Sport

Magyar-görög - Nem bírt egymással a két csapat

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.