Hírek
2014. Május 30. 11:33, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Csaló autókereskedőt leplezett le a NAV Szabolcsban
Külföldről behozott autók forgalmi adatait meghamisító autókereskedőt leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a szervezet Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Kiss Nóra pénzügyőr hadnagy tájékoztatása szerint az autókereskedő úgy tévesztette meg a NAV-ot, hogy a forgalmi engedélyekben meghamisította a valós környezetvédelmi besorolást, illetve a műszaki adatlapokat, így a gépjárművet kevesebb regisztrációs adó terhelte, a kereskedő pedig jóval kedvezőbb áron tudta a külföldről behozott gépjárművet árusítani.
A keletkezett adókülönbözet és az adóbírság összege több mint 16 millió forint, amelynek megfizetése a hatályos jogszabályok értelmében azt terheli, akinek a nevére az első forgalomba helyezés történik Magyarországon - ismertette a sajtóreferens. Kiss Nóra ugyanakkor megjegyezte, a becsapott vásárlók kártérítési igényüket polgári peres úton érvényesíthetik a csaló autókereskedéssel szemben. Esetenként akár félmillió forintot is követelhetnek.
Az ügyben a pénzügyőrök költségvetési csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, egyben feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 19. 07:31, péntek | Kék hírek
Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az
2025. December 16. 07:07, kedd | Kék hírek
Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban
Holtan találták Rob Reiner színész-rendezőt és feleségét, Michele Reinert Los Angeles-i otthonukban vasárnap, a rendőrség szerint gyilkosság áldozatává váltak.
2025. December 14. 09:02, vasárnap | Kék hírek
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség egy héten át az ország útjain
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség december 15. és december 21. között az ország útjain - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szombaton a police.hu oldalon.