Hírek
2013. Október 14. 14:14, hétfő |
Sport
Forrás: MTI
Csábinak "tiszta fejű" játékosokra van szüksége

Csábi József, a magyar labdarúgó-válogatott megbízott szövetségi kapitánya szerint hiába a pénteken elszenvedett történelmi, hollandiai 8-1-es vereség, ezzel a keddi, andorraiak elleni, utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzést követően szabad csak foglalkozni.
A telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón a szakember elmondta, az amszterdami összecsapás eredménye és a mutatott játék letaglózta a futballistákat, a kudarc szombaton meg is látszott a teljesítményükön, a vasárnapi tréningen azonban már egy kicsit oldódott a hangulat.
Az Amsterdam ArenA-ban elszenvedett vereséget követően Egervári Sándor lemondott posztjáról, Csábi József a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőinek kérésére vállalta el a feladatot.
"Tisztában vagyok azzal, hogy ez a megbízatás három napra szól, és utána távozom, valamint azzal is, hogy ebből az andorrai meccsből nem lehet jól kijönni" - mondta Csábi. "Mély sebeket ejtett ez a pénteki meccs, nemcsak a csapatban, hanem országos szinten is, ebből kellene most kijönnünk. Nekem most nem szabad foglalkoznom a péntekkel, tiszta fejű emberekre van szükségem".
A szakember hozzátette, matematikai esély még mindig van a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére, a csapatnak pedig sportemberekhez méltóan mindent meg kell tennie, hogy megtörje a riválist és minél több gólt szerezzen. Megjegyezte, az andorraiak egyre stabilabbak, a románoknak például csak a 31. percben sikerült először eljutniuk a kapujukig.
Csábi elmondta, várhatóak változások a kezdőcsapatban az amszterdamihoz képest, Kádár Tamás például sérüléssel bajlódik, valamint sárga lapjai miatt Guzmics Richárd sem lehet ott a Puskás Ferenc Stadionban.
Ahhoz, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a keddi utolsó fordulóban megszerezhesse a pótselejtezőt érő második helyet a 2014-es, brazíliai világbajnokság európai selejtezősorozatának D csoportjában, Andorra legyőzése mellett szüksége van a román és a török csapat hibázására is. Ha a románok hazai pályán döntetlent érnek el Észtország ellen, miközben a törökök Isztambulban alulmaradnak a biztos csoportgyőztesként már vb-résztvevő hollandokkal szemben, akkor a magyar válogatottnak legalább hat góllal kellene nyernie a pireneusi miniállam együttese ellen. Ha a románok mellett a törökök is egy pontot szereznek kedden, akkor tízgólos magyar sikerre lenne szükség a második helyhez.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.