Hírek
2013. Március 20. 14:03, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Ciprusi mentőcsomag - Az Európai Bizottság várja a ciprusi hatóságok új javaslatát

Immár a ciprusi hatóságokon múlik, hogy elő tudnak-e állni olyan javaslattal, amely megfelel a korábbi mentőcsomagban előírt, az adósság fenntarthatóságára vonatkozó feltételnek és egyéb, ennek megfelelő pénzügyi paramétereknek - mondta Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője szerdán.
A ciprusi törvényhozás kedd este utasította el az euróövezeti pénzügyminiszterek által szombat hajnalban elfogadott tervet, amelynek keretében Ciprus 10 milliárd eurónyi hitelt kapott volna, ha az ország e mellé 5,8 milliárd eurónyi saját forrást von be, elsősorban a bankbetétek egyszeri megadóztatásával.
Olivier Bailly elmondta: jóllehet a pénzügyminiszterek által egyhangúlag elfogadott intézkedéscsomag nem felelt meg teljes mértékben az Európai Bizottság által javasoltaknak, ennek ellenére úgy érezték, hogy támogatniuk kell azt, hiszen minden más vizsgált forgatókönyv kockázatosabb volt, és kevésbé támogatta volna a ciprusi gazdaságot.
A szóvivő egyben - a bizottság közleményét ismertetve - jelezte, hogy a szervezet már a szombat hajnalban megtartott szavazás előtt világossá tette, hogy más forgatókönyv is elfogadható számára, amely lehetőleg a 100 ezer euró alatti betétek adómentességét tartalmazza. A ciprusi hatóságok azonban nem fogadtak el egy ilyen forgatókönyvet - tette hozzá.
A közlemény szerint a bizottság eddig mindent megtett, hogy segítse Ciprust egy konstruktív, rendezett megoldás kidolgozásában. A döntéseket azonban a tagállamok hozzák meg - jelezte a szóvivő, hozzátéve, hogy a bizottság továbbra is készen áll segítséget nyújtani.
Olivier Bailly a sajtótájékoztatón arról tájékoztatott, hogy Olli Rehn pénzügyi és gazdasági biztos nem vesz részt a csütörtökön kezdődő orosz-EU csúcstalálkozón, inkább Brüsszelben marad, hogy tovább dolgozhassanak a ciprusi mentőcsomag körüli kialakult helyzet megoldásán.
A szóvivő hozzátette, hogy a moszkvai találkozón - bár a téma nem szerepel a hivatalos napirenden - szükség esetén José Manuel Barroso bizottság elnök egyeztet majd a ciprusi mentőcsomagról.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 23. 09:56, szombat | Külföld
Donald Trump két héten belül eldönti, milyen irányban lép tovább a háborút illetően
Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt pénteken.
2025. Augusztus 22. 07:44, péntek | Külföld
Donyecki tisztségviselő: az orosz hadsereg áttörte Pokrovszk védelmét
Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál - közölte Igor Kimakovszkij, a \"Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön az Pervij Kanal televíziós csatornán.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Külföld
Augusztusban váratlanul éves csúcsra nőtt az euróövezeti gazdasági aktivitás
2025. Augusztus 21. 08:01, csütörtök | Külföld
Izraeli hadsereg: megkezdődött a Gázaváros elleni hadművelet előkészítő szakasza
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.