Hírek
2014. Február 20. 10:40, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Beperelték a miskolci önkormányzatot a kocsonyafarsang miatt
Keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez Rózsa Edit, a Miskolci Kocsonyafesztivál alapítója védjegybitorlás miatt, az érvelés szerint a miskolci önkormányzat a kocsonyafesztivál védett nevével, hírnevével visszaélve hirdeti saját rendezvényét, a kocsonyafarsangot, ezzel megtévesztve az embereket, a kereskedőket és a fellépőket is - írta az Észak-Magyarország csütörtökön.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilap Rózsa Editet idézve azt írta: az önkormányzat úgy hirdeti saját rendezvényét - amelyet ebben az évben szervez először -, hogy az az ország legnagyobb gasztronómiai és turisztikai fesztiválja, tehát jogtalanul használja fel a kocsonyafesztivál eddig elért eredményeit.
A kereseten túl a fesztivál alapítója kártérítési kérelmet nyújt be az ebből származó károk megtérítésére, amellyel az elkövetkezendő évek kocsonyafesztiváljainak forrásait szeretné megalapozni, továbbá büntetőfeljelentést tesz ismeretlen elkövető ellen lopás és sikkasztás miatt a kocsonyafesztivál állami támogatásainak eltűnése miatt - olvasható az Észak-Magyarországban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.