Hírek
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
A magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint a keddi egyeztetés főleg a biztonság és a mobilitás témaköre köre épült, de az európai szövetség (UEFA) delegációja tájékoztatást kapott a hazai szervezői csapat felépítéséről és az elmúlt hónapokban "itthon elért haladásról" is.
A magyar hatóságok nagyobb delegációval képviseltették magukat, jelen voltak az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK), az HungaroMet Nonprofit Zrt., a Budapest Airport képviselői, az MLSZ partnerei közül megjelent a biztonsági és a tűzvédelmi szolgáltató, valamint a fővárosi projekt megvalósításáért felelős Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) csapata is.
Az MLSZ képviseletében Fűrész Ádám projektkoordinátor tartott prezentációt az előkészületekről.
Az UEFA projektvezetője és biztonsági menedzsere bemutatta az idei müncheni döntő legfontosabb tanulságait, amelyet az MLSZ, az NRÜ és az ORFK tematikus prezentációja követett. A hazai szerepvállalók kimerítő választ adtak arra, miként szeretnék és tudják megvalósítani az elvárt követelményeket.
A következő munkalátogatás alkalmával már akár ötven főre emelkedhet a Budapestre érkező UEFA-szakemberek száma.
A finálénak május 30-án a Puskás Aréna ad otthont.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport
Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát
A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.