Hírek
2013. Június 09. 07:29, vasárnap |
Belföld
Forrás: MTI
Árvíz - Lassú apadás lesz Győr megyében
Lassú apadásra kell számítani a Duna Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán, ahol eddig összesen 254 lakót kellett kitelepíteni, és szombaton 182 ezer zsákban 2600 köbméter homokot építettek be a töltésekbe - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vasárnap az MTI-vel.
Az összegzés szerint Rajkánál már 128, Dunaremeténél 46, Nagybajcsnál 13 centimétert apadt a folyó.
Győr-Moson-Sopronban az éjjel 17 településen védekeztek az ár ellen. A legkritikusabb helyzetű részen, Győrújfalunál erősítették, bordázással támasztották a gátat, amelyhez egy helikopterrel is hordták a homokzsákokat. A szintén nehéz helyzetben lévő Mecséren folytatták a bordás megtámasztás kiépítését és kavicsnyomópadkát építettek ki.
Dunaszentpálon szombat délelőtt hat szakaszon átszivárgott a töltés, három szakaszon délutánra sikerült megállítani a szivárgást. Zselykepusztán a földtöltés a magasításoknál néhány részen átázott, a víz elvezetésén és a szivárgások megszüntetésén dolgoztak. Győrzámolyon egy intenzív buzgár keletkezett, amivel jelenleg is küzdenek. Ásványrárón a homokzsáktöltés és a buzgárvédelem folyamatos, helyenként azonban töltésjavítás szükséges. Hédervárnál és Győrladaméron kisebb csorgások vannak, a gátak állapota jó.
A tájékoztatás szerint Koroncón a fakadó vizeket tömítették el, valamint megtámasztották a gátat bordás megerősítéssel. Dunaszegen néhány lakóháznál folyik a védekezés, homokzsákokkal védik a megemelkedett vízszint miatt az ingatlanokat. Vámosszabadin - ahol emelni kellett a gát szintjén - és Nagybajcson a buzgárok okoznak további gondot.
A védekezésben 4600-nál is többen vettek részt, köztük 2211 önkéntes, 880 katona, a vízügyi szervek 674, a katasztrófavédelem 330 munkatársa.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 09:18, vasárnap | Belföld
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.