Városlista
2025. augusztus 23, szombat - Bence

Hírek

2013. Március 28. 15:13, csütörtök | Sport
Forrás: InfoVáros

A lányok festés helyett kergetik a tojást Zánkán

A lányok festés helyett kergetik a tojást Zánkán

2013. március 28. – március 31. között hat nemzet, közel 200 sportolójának részvételével kerül megrendezésre a nyolcadik rögbiben Feltörekvő Országok női Edzőtábora (ENTC VIII.) a zánkai Új Nemzedék Központban. A tavaszt nyitó Balaton-parti tréning az európai második ligás - hét játékossal játszó - női rögbi felnőtt és utánpótlás válogatottjainak nyári EB-re való felkészítést segíti, valamint szakmailag kapcsolódóan a hazai és nemzetközi 7’s rögbi edző és játékvezető képzés igen fontos állomása, melyet neves sportszakemberek és angol sztárjátékosok vezényelnek majd. A helyszínválasztáskor az előző évek sikeres rendezvényei után a résztvevő országok immáron ötödször szavaztak Zánkára, így a már hagyományosnak számító húsvéti megmérettetés alkalmával, idén is „tojás labdák” lepik el az Új Nemzedék Központ stadionját.

Szeretettel várunk minden érdeklődő sportbarátot, hogy együtt szurkoljunk a magyar lányoknak.

Résztvevő országok: Ausztria, Csehország, Horvátország, Luxemburg, Románia, Magyarország

Tervezett Program:

2013. március 28. – március 30.

Csütörtök – Szombat: edzések, szakmai programok

Szombat: 12.00 óra U18-as nemzetközi felkészülési torna mérkőzései

2013. március 31.

Vasárnap: 9:00 – 15:30 felnőtt nemzetközi felkészülési torna mérkőzései

15:45-16:00 All Star vs. Champions mérkőzés

Az edzések és a vasárnapi mérkőzések ingyenesen megtekinthetőek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 22. 07:41, péntek | Sport

Kl-selejtező - Egygólos előnnyel utazhat Bécsbe a Győr

A győri ETO FC a duplázó Zeljko Gavric találatainak is köszönhetően 2-1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező 4., utolsó fordulós párharcának csütörtöki első mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában

A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport

Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött

Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.