Hírek
2012. Július 05. 14:23, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
A közmunkaprogramról tárgyalt a Belügyminisztériummal az LMP

Az LMP véleménye szerint az önkormányzatoknak maguktól nyilvánosságra kellene hozniuk a közmunkaprogramok támogatási szerződéseit - mondta a Belügyminisztérium épülete előtt tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, miután Mile Lajos frakcióvezető-helyettes társaságában tárgyalt Papp Károly közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárral.
Szél Bernadett elmondta, a találkozón arra voltak kíváncsiak, hogy a Belügyminisztérium mit tud tenni a közmunkaprogram javítása érdekében. Hozzátette, a tárcától azt a választ kapták, hogy a minisztérium ősszel kezdi el a program felülvizsgálatát.
Emlékeztetett arra is, hogy egy közmunkás az LMP segítségével az Alkotmánybírósághoz fordult, ahol a heti bérezési rendszer megszüntetését és a havi 47 ezer forintos juttatás felemelését kérte. Erre - elmondása szerint - a minisztérium képviselője azt felelte, hogy nemzetgazdaság jelenleg csak havi 47 ezer forint képes biztosítani a közmunkásoknak. A heti kifizetések rendszerét pedig szintén szeptemberben tekintik majd át - tette hozzá Szél Bernadett.
A politikus azt is elmondta, hogy Papp Károly államtitkár megerősítette: kiemelten kezelik az ellenőrzés kérdését. Hozzátette, a megbeszélésen újabb adatokat kapott arról, hogy hogyan osztják el a büdzsében a program rendelkezésre álló 132,2 milliárd forintot. Hozzátette, ettől függetlenül fenntartja azt a véleményét, hogy az önkormányzatoknak önmaguktól nyilvánosságra kellene hozniuk a támogatási szerződéseket.
Saját, a tárgyaláson említett javaslataikat sorolva elmondta, hogy az épületszigetelési programokat és a közmunkában részt vevő nők helyzetének javítását vetették fel.
Mile Lajos arról beszélt, hogy a programot fontos átmeneti segítségnyújtásnak tekintik, de pártjuk külön hangsúlyt helyezne a közmunkából kikerülők tartós elhelyezkedésének segítésére. A politikus szerint ezeknek az embereknek a lakóhelyi sajátosságaiknak megfelelő tevékenységeket kellene folytatniuk.
Helyesnek nevezte, hogy a közmunka egyfajta vidékfejlesztésként is működik, de véleménye szerint az egykori iparvárosokban élők megsegítésére is ki kellene dolgozni egy saját programot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal
2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld
Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő
Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.
2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld
Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ
A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.