Hírek
2019. Augusztus 29. 11:58, csütörtök |
Életmód
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
A kanyaró drámai terjedésére figyelmeztet a WHO
Világszerte nőtt a kanyarós megbetegedések száma, nagyrészt az oltásellenes kampányok miatt
– áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentésében, amely szerint az év első felében egyedül Európában csaknem 90 ezer kanyarós esetet regisztráltak.
„A vakcinákkal kapcsolatban keringő téves információk épp olyan fertőzőek és veszélyesek, mint maga a betegség, amely a segítségükkel terjed” – idézi a közlemény Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szervezet főtitkárát.
Kate O'Brien, a WHO oltásokért felelős központjának igazgatója genfi sajtótájékoztatóján szintén az oltásellenes kampányokat, valamint a rossz egészségügyi ellátórendszereket tette felelőssé a betegség terjedéséért.
A jelentés hivatkozik egy tavaly júniusi felmérésre is, amely szerint a vakcinákba vetett bizalom magasabb a szegényebb országokban, a fejlett országokban viszont egyre többen kételkednek az oltások hatásosságában. Ennek következtében a járvány olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol erre rég nem volt példa: megbetegedéseket jelentettek az Egyesült Királyságból, Albániából, Görögországból és Csehországból is, noha e négy ország korábban bejelentette, hogy sikeresen felszámolták a betegséget.
A jelentés hangsúlyozza, hogy 2019-ben a januártól júniusig terjedő időszakban a kanyarós esetek száma a duplájára nőtt 2018 hasonló időszakához képest.
A legsúlyosabb járványokat a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Madagaszkárról és Ukrajnából jelentették. Az ukrán egészségügyi minisztérium februári jelentése szerint eddig nyolcan haltak meg a betegségben.
A kanyaró a világ egyik legfertőzőbb betegsége, amely leggyakrabban a gyerekeket támadja meg. A fertőzöttek a kanyaró szövődményeiként akár agykárosodást is szenvedhetnek, vagy elveszíthetik látásukat, esetleg hallásukat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 14:00, vasárnap | Életmód
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
2026. Május 24. 11:00, vasárnap | Életmód
Pünkösd - Erdő Péter: a kegyelem mindannyiunk lelkében ott van
Isten pünkösdkor ajánlotta fel az egész világ számára azt a kegyelmet, ami mindannyiunk lelkében ott van, különösen azokéban, akik már Krisztushoz kapcsolódnak
2026. Május 23. 16:00, szombat | Életmód
Felavatták a romjaiból újjáépített Bethlen-Rákóczi várat Gyimesbükkön
Felavatták a romjaiból újjáépített Bethlen-Rákóczi várat a Bákó megyei Gyimesbükkön (Ghimes-Faget).
2026. Május 23. 13:00, szombat | Életmód
XIV. Leó: a mesterséges intelligencia fejlődése az emberi lét értelme hanyatlásához vezet
A mesterséges intelligencia fejlődésével az emberi létezés értelme hanyatlását éljük meg, ami nem technológiai, hanem antropológiai kihívásnak számít